Feliratkozás hírlevélre

Ellenőrző kód :

Hírlevelünkben beszámolunk a legfontosabb ökológiai lábnyom kutatásokról, a fenntarthatósági jelentésekről, hazai és nemzetközi trendekről. Hírleveleink ITT olvashatók.

Az ökolábnyomról - közérthetően
Mit mutat meg az ökológiai lábnyom?

Azt mutatja be, hogy  az emberek egy csoportja (ország, vagy város lakói, vállalat dolgozói, rendezvény, esküvő résztvevői)  a Föld erőforrásaiból mekkora részt használnak fel fogyasztásukkal.

Mire jó az ökológiai lábnyom?

Segítségével összehasonlítható, az egyes életmódok fenntarthatósága. Kiváló kommunikációs eszköz egy település vagy vállalat környezettudatosságának bemutatására, a változások hatásának szemléltetésére. Vállalati szinten az ökológiai lábnyomszámítás jelentős innovációnak számít a  k+f tevékenység részeként.

Mennyire ismert az ökológiai lábnyom a vállalatok körében?

2009-ben a GRI alapú környezeti jelentést készítő cégek több mint negyede tért ki a jelentésében az ökológiai lábnyomának (karbon lábnyomának) alakulására és céljaikat ez alapján fogalmazták meg. Ez összesen 362 vállalat, közöttük olyanok, mint a Deloitte, a Magyar Telekom, az Ericcson, a Henkel, a L’Oréal és a The Walt Disney Company.

A lakosság mennyire ismeri az ökolábnyomot?

A „footprint” kifejezésre a Google-ban 17.400.000 találat van, ez kétszer annyi, mint a „Győr” kifejezésre kapott találatok száma (8.600.000).
A CG & Partners Kft. kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a többi alternatív, gazdasági/környezeti mutatóhoz viszonyítva az ökológiai lábnyom örvend a legnagyobb ismertségnek:
319 megkérdezettből 152 teljes mértékben ismeri e mutatót, 94 fő pedig hallott már róla.

Létezik egységes, megbízható módszer a mutató számítására?

Igen,  a  Global  Footprint Network licence alapján.  Az ökológiai lábnyom mutató lesz  az Európai Unió környezeti indexének alapja, amelyet 2010-ben mutatnak be.
A mutató jelentőségét J. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is elismerte és 2009-es jelentésében támogatta.

Kinek ismerjük az ökológiai lábnyomát?

Az országoknak, de kiszámolták már London ökológiai lábnyomát és számos vállalatét is, mint például az Ofcom.  Elektronikus kalkulátorok segítségével (többé-kevésbé megbízhatóan) bárki ki tudja számolni saját egyéni ökológiai lábnyomát is.

Mi a különbség az ökológiai lábnyom és a karbon lábnyom között?

A karbon lábnyom az ökológiai lábnyom egyik összetevője. A karbon lábnyom számítása egyszerűbb, ezért a vállalati gyakorlatban jobban elterjedt.

A  nem pénzügyi jelentések értékelésének (CRRA) egyik szempontja a szén-dioxid kibocsátás csökkentése.

OPEV ökológiai lábnyoma

A győri Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny keretein belül a hallgatók kiszámolták a megmérettetés ökolábnyomát. Az eredmény az alábbiakban tölthető le:

OPEV ökológiai lábnyomának kiszámítása

Kapcsolódó dokumentumok

A VIII. Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny Ökológiai Lábnyoma.pdf

Szolgáltatások

1. Kutatások

Tudományos minősítésű munkatársaink vezetésével társadalomtudományi alap- és alkalmazott kutatásokat végzünk a közgazdaságtudomány, ezen belül hangsúlyosan a környezet-gazdaságtan, a fenntarthatóság, valamint a kommunikáció, PR és marketing területén a Frascati kézikönyv előírásai szerint. Tevékenységünket a vállalati pénzügy és a menedzsment területére is kiterjesztjük.

2. Ökológiai lábnyom, karbonlábnyom meghatározása

A GDP mellett megjelenő második legfontosabb mutató, az ökológiai lábnyom (vagy karbonlábnyom) meghatározására irányuló tanácsadás vállalatok és kormányzati szervek számára.

(Interneten elérhető kalkulátorokból egy praktikus összeállítást készítettünk, mely az Elektronikus kalkulátorok menüpont alatt érhető el.)

3. Jelentések, beszámolók készítése

Nem pénzügyi - fenntarthatósági, CSR- jelentések készítése a GRI útmutatójának megfelelően. Integrált vállalati jelentések elkészítése.

4. Képzések és oktatások

Vállalati képzés és oktatás a vállalati felelősségvállalás, ökohatékony környezetvédelmi beruházások gyakorlati alkalmazásairól és ennek megtérüléséről, valamint KEOP pályázatokhoz kapcsolódó önkormányzati képzések.

5. Adatgyűjtés, gazdasági elemzés, tanácsadás

Adatgyűjtés, gazdasági elemzés, tanácsadás pályázatokhoz, projektekhez, környezetvédelmi pályázatokhoz. Szakmai anyagok elkészítése. (Például: Ablakon bedobott pénz, HBLF pályázat, Zöld Béka Díj pályázat)

6. Egészségtervek

Egészségtervek készítése, egészségterv pályázatokban való együttműködés, tanácsadás.