Feliratkozás hírlevélre
Hírlevelünkben beszámolunk a legfontosabb ökológiai lábnyom kutatásokról, a fenntarthatósági jelentésekről, hazai és nemzetközi trendekről. Hírleveleink ITT olvashatók.
Az ökolábnyomról - közérthetően
Mit mutat meg az ökológiai lábnyom?
Azt mutatja be, hogy az emberek egy csoportja (ország, vagy város lakói, vállalat dolgozói, rendezvény, esküvő résztvevői) a Föld erőforrásaiból mekkora részt használnak fel fogyasztásukkal.
Mire jó az ökológiai lábnyom?
Segítségével összehasonlítható, az egyes életmódok fenntarthatósága. Kiváló kommunikációs eszköz egy település vagy vállalat környezettudatosságának bemutatására, a változások hatásának szemléltetésére. Vállalati szinten az ökológiai lábnyomszámítás jelentős innovációnak számít a k+f tevékenység részeként.
Mennyire ismert az ökológiai lábnyom a vállalatok körében?
2009-ben a GRI alapú környezeti jelentést készítő cégek több mint negyede tért ki a jelentésében az ökológiai lábnyomának (karbon lábnyomának) alakulására és céljaikat ez alapján fogalmazták meg. Ez összesen 362 vállalat, közöttük olyanok, mint a Deloitte, a Magyar Telekom, az Ericcson, a Henkel, a L’Oréal és a The Walt Disney Company.
A lakosság mennyire ismeri az ökolábnyomot?
A „footprint” kifejezésre a Google-ban 17.400.000 találat van, ez kétszer annyi, mint a „Győr” kifejezésre kapott találatok száma (8.600.000).
A CG & Partners Kft. kérdőíves felméréséből kiderül, hogy a többi alternatív, gazdasági/környezeti mutatóhoz viszonyítva az ökológiai lábnyom örvend a legnagyobb ismertségnek:
319 megkérdezettből 152 teljes mértékben ismeri e mutatót, 94 fő pedig hallott már róla.
Létezik egységes, megbízható módszer a mutató számítására?
Igen, a Global Footprint Network licence alapján. Az ökológiai lábnyom mutató lesz az Európai Unió környezeti indexének alapja, amelyet 2010-ben mutatnak be.
A mutató jelentőségét J. Stiglitz Nobel-díjas közgazdász is elismerte és 2009-es jelentésében támogatta.
Kinek ismerjük az ökológiai lábnyomát?
Az országoknak, de kiszámolták már London ökológiai lábnyomát és számos vállalatét is, mint például az Ofcom. Elektronikus kalkulátorok segítségével (többé-kevésbé megbízhatóan) bárki ki tudja számolni saját egyéni ökológiai lábnyomát is.
Mi a különbség az ökológiai lábnyom és a karbon lábnyom között?
A karbon lábnyom az ökológiai lábnyom egyik összetevője. A karbon lábnyom számítása egyszerűbb, ezért a vállalati gyakorlatban jobban elterjedt.
A nem pénzügyi jelentések értékelésének (CRRA) egyik szempontja a szén-dioxid kibocsátás csökkentése.
OPEV ökológiai lábnyoma
A győri Országos Pénzügyi Esettanulmányi Verseny keretein belül a hallgatók kiszámolták a megmérettetés ökolábnyomát. Az eredmény az alábbiakban tölthető le:
OPEV ökológiai lábnyomának kiszámítása

Kapcsolódó dokumentumok
Elektronikus kalkulátorok
Az országos, vagy regionális értékek mellett az egyéni ökológiai lábnyom is kiszámítható. Vagyis az ökológiai lábnyom mutató egyaránt értelmezhető makro- és a mikromutatóként. A számítás menete elvileg nagyon egyszerű, csak számológépre és statisztikai kiadványokra van szükség és különösebb előképzettség nélkül meghatározható az egyéni ökológiai lábnyom. Azonban a számítás nagy adatigénnyel jár és rendkívül munkaigényes, a kapott eredmény pedig meglehetősen pontatlan. Éppen ezért a számítás leegyszerűsítésére elterjedtek az elektronikus kalkulátorok, amelyek általában pontosságukat tekintve nem is lépnek túl azon, amire vállalkoznak, vagyis a szemléletformáláson.
Ökológiai lábnyom kalkulátorok
Az egyéni lábnyom számítására alkalmas, egyszerű magyar nyelvű kalkulátor található a KÖVET (Környezettudatos Vállalatirányítási Egyesület) honlapján (http://tavoktatas.kovet.hu/okolabnyom.html). Kitöltéshez szükséges idő körülbelül 15 perc.
Szintén magyar nyelvű, ám az előzőnél jóval rövidebb kalkulátor található a Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (Kötháló) honlapján (http://www.kothalo.hu/labnyom/), mely a KÖVET Egyesület együttműködésével valósult meg. Kitöltése mindössze egy-két percet vesz igénybe, végül eredményünket mind a világátlaggal, mind pedig a magyar átlaggal összevethetjük.
A GLIA Számítástechnikai és Tanácsadó Kft. honlapján (http://www.glia.hu/okolabnyom/) található magyar nyelvű ökolábnyom kalkulátor egyik nagy előnye, hogy bármelyik kérdéscsoport végén található „Mehet” gombra való kattintással kiszámolja az addig kitöltött válaszok alapján a kitöltő rész és teljes ökológiai lábnyomát, így érzékelhetővé téve, hogy mely tényező módosítása szükséges az ökolábnyom méretének csökkentéséhez.
A Redefining Progress elnevezésű kaliforniai szervezet kalkulátora nyelvválasztási lehetőséget is felkínálva világnyelveken elérhető a szervezet honlapján (http://www.myfootprint.org/en) a nyelv választása mellett a kitöltőnek az ország, valamint az adatok mértékegységének kiválasztására is lehetősége nyílik így elkerülhető a kalkulátorok két leggyakoribb hibája, vagyis, hogy nem veszik figyelembe a regionális különbségeket, illetve az angolszász mértékegységek használatából eredő kitöltési nehézség.
Az említetteken kívül számos alkalmazás létezik, amely az egyéni ökológiai lábnyom becslésére alkalmas. Angol nyelven elérhető a WWF hálózat honlapján (http://footprint.wwf.org.uk/) található kalkulátor, amelynek kitöltéséhez szükséges idő kb. 15 perc. A kalkulátor jól áttekinthető felépítésű, könnyen értelmezhető. A következő négy nagy kérdéskörben tesz fel kérdéseket: élelmiszerfogyasztás, közlekedés, lakás, berendezési tárgyak. A kalkulátor a kapott eredményt összehasonlítja a Föld biológiai kapacitásával, meghatározza a karbon lábnyomot és a regisztrált felhasználónak személyes tanácsot ad, hogyan csökkenthetné a lábnyomát.
A Footprint Network rendkívül látványos, szórakoztató kalkulátora (http://www.footprintnetwork.org/gfn_sub.php?content=calculator) Európában Svájcra, Olaszországra és Törökországra ad meg a kitöltés során átlagértékeket, a többi ország felvitele még folyamatban van.
Karbon kalkulátorok
Magyar nyelvű karbon kalkulátor a „Vegyél vissza” kampány honlapján (http://vegyelvissza.hu/kalkulator/) található. A kalkulátor néhány egyszerű eldöntendő kérdést tesz fel pl.: „Szereted az olasz tésztát, a svájci csokit, sokat veszel import terméket?" A kérdések három témakörre vonatkoznak: otthon, számítógép előtt, autóban. Az előbbiekben bemutatott kérdésfeltevésből adódóan pontos eredmény nem várható, de a készítők szándéka valószínűleg nem is egy tökéletes kalkulátor kifejlesztése volt, hanem figyelemfelhívás és népszerűsítés.
Az Empowerment Institute háztartási „Low Carbon Diet” kalkulátora (http://www.empowermentinstitute.net/lcd/lcd_files/LCDcalcNet.html) a szójátékra utalóan fogyókúrának fogja fel a szén-dioxid kibocsátás csökkentést. Előnye a kalkulátornak, hogy a kibocsátásnagyság alapján 10 csoportba sorolja a háztartásokat és a kalkuláció végén elérendő célokat lehet megfogalmazni, ami ha elég jelentős, akkor kedvezőbb osztályba kerülhet a kitöltő. A kérdések tartalmi okok miatt is nehezen adaptálhatóak a magyar valóságra (ilyen számunkra idegen elem például a háztartás harmadik autójának fogyasztása), de technikai nehézséggel is szembesülünk, mert a kalkulátor angolszász mértékegységben (pl. gallonban, mérföldben) kéri az adatokat.
Az „Act on CO2” (http://actonco2.direct.gov.uk/index.html) kalkulátor három kategóriában vizsgálja a háztartás szén-dioxid kibocsátását: lakással kapcsolatos adatok, elektromos háztartási eszközök, utazás. A személyes szén-dioxid kibocsátásnál az eszközök típusát és használatának gyakoriságát valamint a ház szigetelésének módját is figyelembe veszi, így a kapott eredmény pontosabb és személyre szabott lesz. A kalkulátor másik előnye abban van, hogy a válaszokat ábrákkal is szemléltették így a nem angol anyanyelvű kitöltőnek is jelentős segítséget nyújtottak.
Speciális eszközök
A Magyar Természetvédők Egyesületének honlapján (http://www.mtvsz.hu/karbonkalkulator.php) található egy egyszerű kalkulátor, amelynek segítségével kiszámolható mennyivel csökkenthető a környezeti terhelés, ha a kitöltő hazai termékeket részesíti előnyben a külföldivel szemben. A kalkulátorba a termék nevét, tömegét és a származási országot kell beírni, a kalkuláció eredményeként megtudjuk hány km-t utazott a termék, szállítása mennyi üvegházgáz kibocsátást okozott és ez mennyivel több, mintha magyar terméket fogyasztott volna.
Az 1982-ben Joseph H. Highland által alapított Carbonfund nonprofit szervezet, élen jár a globális felmelegedés elleni küzdelemben. Honlapján (http://www.carbonfund.org/weddings) esküvői karbon kalkulátor található. A kalkulátor rendkívül egyszerű felépítésű, a vendégek száma, a repülőgéppel illetve autóval utazók száma és a megtett távolság alapján, valamint a hotelben töltött éjszakák száma alapján határoz meg egy becsült szén-dioxid kibocsátást.
A Warwick University honlapján (http://www.carboncalculator.co.uk/shopping.php) található „shopping” kalkulátor segítségével a rendszeres élelmiszervásárlás által kibocsátott szén-dioxid éves mennyisége határozható meg. A honlap előnye, hogy az elektronikus kalkuláció mellett a számítás hátterét is bemutatja.
A Human Planet Index (HPI) az emberi jólét és környezeti hatás mutatója, mely az ökológiai lábnyom számítását az életminőség többi tényezőjével egészíti ki, mint például a testi és lelki egészséggel vagy a társas kapcsolatok jellemzőivel. A kalkulátor (http://survey.happyplanetindex.org/) kitöltése rendkívül tanulságos, az eredmények közlése után tanácsokat kapunk a mutató javítására.